6. fejezet - A terv kezdetét veszi

Caroline alig aludt az éjjel, nagyon megviselte a tegnapi nap. Egész éjszaka csak rágódott, hogy vajon hogy tudná kivitelezni a tervet. Végül napkeltekor úgy döntött, hogy levezeti a sok feszültséget, ami benne van, és elmegy vadászni. Még Stefan tanította meg a vadászat fortélyaira, és számára ez nem csak táplálkozás volt, ilyenkor kikapcsolt, és csak a prédájára koncentrált. Caroline el is kapott egy vaddisznót, amiből éppen annyi vért szívott ki, hogy az életben maradhasson. Hiába volt vámpír, de sosem volt képes szerencsétlen állatokat gyilkolni. Mikor jóllakott, akarva akaratlanul elindult valahova. Az érzékei vezették. Nagyon tetszett neki az erdő látványa. Itt minden olyan nyugalmas volt, pont, mint Klaussal. Mikor ismét a férfi felé terelődtek a gondolatai, már meg is érkezett a Mikaelson házhoz. Fogalma sem volt, hogy hogy került ide, csak sétálgatott az erdőben, vagy talán a tudatalattia vezérelte ide. Minden esetre úgy döntött, hogy beszélni akar Klaussal. Nem akarta bevallani az érzéseit a férfinak, mert akkor lehet, hogy Klaus gyanakodni kezdett volna a tegnapi jelenet után. Inkább csak meg szerette volna köszönni, hogy a hatalmas gyűlölete ellenére nem ölte meg Tylert, és bocsánatot is szeretett volna kérni, amiért kihasználta a férfit. Bekopogott a ház hatalmas ajtaján, de nem Klaus nyitott ajtót, hanem a testvére, Elijah.
-Jó reggelt! Miben segíthetek? -mondta udvariasan a szintén ős vámpír.
-Én csak...Klaushoz jöttem. -nyökögte ki végre a lány.
-Ő most nincs itthon. Caroline, ha jól sejtem, ugye?
-Igen, a nevem Caroline Forbes. -mutatkozott be a férfinak. A férfin látszott, hogy nem volt olyan ördögi, mint Klaus.
-Elijah Mikaelson. Klaus az én mindenre elszánt bátyám. Gondolom a megjelenésednek köze van ahhoz, hogy a fivérem tegnap elképesztő haraggal tért haza, és azután kiitta a bárszekrényt. -Caroline kissé elszégyelte magát.
-Nem tudod, hogy hol van? -érdeklődött a lány.
-Gondolom keresett magának valami mást, ami lefoglalja a gondolatait. Tudod, ő nem az az érzelemkifejezős tipus. Inkább csendben szenved. De figyelj rám. A bátyám már nagyon régóta nem érzett szeretetet senki iránt. Ha te valóban jelentesz neki valamit, és te viszonzod az érzéseit, akkor ne hallgass semmi másra csak a szívedre.
-Bárcsak az olyan könnyű lenne. -hajtotta le a fejét a lány.
-Hidd el, hogy az. Én egy ezeréves vámpír vagyok. Ha mondhatok valamit neked, akkor az az, hogy hiába mond bárki bármi mást, sosem leszel anélkül boldog, akit igazán szeretsz.
-Köszönöm. Akkor majd esetleg később........-Várj! -szólt közbe a férfi. -Ha adhatok egy tippet, akkor talán keresd New Orleansban. A Bourbon Street-en van egy bár, a neve Dark Ladies. Klaus minden este ott mulatott az '70-es években. Azóta, ha egy kis szünetet tart két gonoszkodás között, odamegy. Sok szerencsét! -mondta a férfi, majd rámosolygott a lányra és becsukta az ajtót.
Caroline még egy ideig állt, majd elviharzott. Elhatározta, hogy megkeresi a férfit, egyrészt, mert elő kellett készítenie a tervet, másrészt borzasztóan bántotta, amit a férfi a levélben írt: "Soha többé nem akarlak látni". Mindenképp beszélnie kellett Klaussal. Hazament, majd beült a kocsijába és elindult New Orleans felé. Már másodszor hagyja el a férfi miatt Mystic Fallsot, és ezúttal is jó messze kellett mennie. Mire végre odatalált, leparkolt valahol a városban, és a telefonja alapján próbált tájékozódni, hogy merre menjen. Az idő már délután 2 óra volt. Bár nem nagyon tudott nézelődni, Caroline-t ez a város is elvarázsolta. A sok gyönyörű épület, a rengeteg turista... El sem tudta képzelni, hogy pár évvel ezelőtt egész New Orleans-ot letarolta a Katrina hurrikán. Caroline össze-vissza bolyongott a városban, de nem találta a Bourbon Street-et. Egyszercsak megállt egy régiségbolt előtt, és meglátott egy gyönyörű arany órát. Rá volt gravíroztatva egy K és egy M betű. Caroline nem hisz a véletlenekben, de erről mi más is juthatott volna eszébe, mint az, hogy Klaus Mikaelson. Arra gondolt, hogy ez talán tökéletes bocsánatkérő ajándék lehetne, így hát bement és az eladót kérdezgette.
-Jó napot! Érdeklődni szeretnék a kirakatban levő óráról.
-Ó igen. -mondta az idős asszony. Gyönyörű darab. -majd idehozta. Ez már jó régi darab, de nem lehet pontosan megállapítani a korát. Egy tűzoltó találta a romok alatt, amit a Katrina okozott, a férfi azonban azóta elhunyt. -Caroline-nak azonnal bevillant, hogy talán Klaus-é lehetett ez az óra, de tudta, hogy ennek alig van esélye.
-Rendben. Megveszem. -Az asszony becsomagolta az órát. -Elnézést! Nem tudná véletlenül megmondani, hogy merre találom a Bourbon Street-et?
-Na de kisasszony! Hiszen pontosan ott vagyunk. -mosolygott a nő.
Mikor Caroline kilépett az üzletből, megpillantotta a Bourbon Street táblát. Az egész napi kóválygás után végre megérkezett. Elindult megkeresni a bárt, de volt egy olyan furcsa érzése, hogy követik. Folyamatosan hátra tekintgetett, de nem látott senkit, elég nagy volt a tömeg. Végül megtalálta a Dark Ladies nevű helyet. Mély levegőt vett, és bement. Hangulatos kis hely volt rengeteg emberrel, zenével, tánccal. Sehol sem látta Klaust, így hát odament a bárpulthoz.
-Hello. -köszönt Caroline a bultosnak.
-Hozhatok valamit? -kérdezte a pultos.
-Én csak azt szeretném kérdezni, hogy öm......ismered Klaus Mikaelsont?
-Mármint Nik-et? -nevetett a nő. -Nos, ami azt illeti, elég jól ismerem. -a csinos, fiatal nő rákacsintott Caroline-re, amitől ő akaratlanul féltékeny lett.
-Áh, értem. -esett le Caroline-nak a helyzet. -És miközben a közös kis kalandjaitokról ábrándozol, meg tudnád mondani, hogy merre találom? -mondta Caroline kissé cinikusan.
-Ott megtalálod. -a nő értette a célzást, így hát gyorsan az asztalhoz mutatott.
- Köszönöm. -Caroline elindult, majd Klaust egy pincérnő társaságában találta meg, akinek éppen a vérét itta.
-Szervusz Klaus! -üdvözölte a lány. Klaus azonnal felismerte a lány édes hangját és felnézett. Mikor megpillantotta a lányt érzelmek tömegei rohamozták meg. Megigézte a pincérnőt, hogy felejtsen el mindent, majd Caroline-ra nézett.
-Drága Caroline, azt hiszem kissé alábecsülted a soha szót. -lett kissé ideges a férfi. -Mit akarsz itt? -Klaus az asztalon levő pohárhoz nyúlt.
-Én csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. -a lány zavarában az egyik hajtincsét a füle mögé tűrte. -Kihasználtalak és ezt nagyon sajnálom. Minden az én hibám. -szabadkozott Caroline.
-Nos, ez igaz. Vagy várj! Mégsem. Az én hibám, hogy bármilyen reményt is fűztem ahhoz, hogy valaha legyen köztünk valami. És most ha megbocsájtasz...-Caroline ügyet sem vetett Klaus célzására, és leült.
-Nézd, én köszönöm, hogy elvittél New York-ba, és egy csodálatos élményt adtál. Már nagyon régóta nem éreztem magam ilyen jól. De értsd meg, hogy nem szegülhetek szembe az összes barátommal, és Tylerrel, akit szeretek. És egyszerűen nem tudom elfeledni mindazt, amit ellenem tettél. Mindezek ellenére, mikor tegnap felbontottam a levelet, borzasztóan fájt. -a lány rátette a kezét Klauséra. -Azt akarom, hogy megbocsájts. -Klaus még egy ideig bámulta a lányt. Nagyon meglepte, hogy utána jött, és most a bocsánatáért esedezik.
-Nem hiszek neked, Caroline. Nem jöttél volna el egészen New Orleans-ig, ha csak ezt akarod mondani. -nézett bele mélyen a lány szemébe Klaus.
-Nem tudom,csak...ide kellett jönnöm. Nem értem, de minden egyes porcikám azt súgta, hogy keresselek meg. -ez a lány számára gyakorlatilag felért egy vallomással, de a férfi kihúzta a kezét a lány kezei közül. -Bárcsak hihetnék neked. -azzal elfordult a lánytól. Caroline látta, hogy Klaus hajthatatlan.
R-endben. Ha azt akarod, hogy elmenjek, hát legyen. De még mielőtt elmennék, hoztam neked valamit. Remélem tetszeni fog. -azzal Caroline az asztalra tette az órát, és elment. Tudta, hogy ez az utolsó esélye. Mikor Klaus az órára pillantott az arca teljesen ellágyult. Caroline a rég elveszett óráját hagyta itt, amit Elijah csináltatott neki. Sokat jelentett számára ez a tárgy, de miután el kellett hagynia New Orleans-t, hátrahagyta. Feltette a kezére, és arra gondolt, hogy nem engedheti el Caroline-t.
Miután a lány kilépett a bárból, már jó késő volt, nem sok ember járt az utcán. Elindult megkeresni az autóját, de ismét olyan érzése volt, mintha követnék, de mikor hátrafordult, nem látott senkit. Ezúttal már hangokat is hallott a háta mögül, megfordult, de egy lélek sem volt ott. Amikor viszont visszafordult hirtelen ott támadt előtte egy régi ismerős, Roger. Caroline halálra rémült a férfi láttán, arra gondolt, hogy ő követte őt egész nap.
-Szóval Klaus Mikaelson, ha? -mondta közel sem barátságos hangon a férfi.
-Te meg mit keresel itt? -faggatózott a lány.
-Azt hiszem, erre te is tudod a választ. Elég régóta követlek már ahhoz, hogy tudjam, hogy veszélybe akarod sodorni a tervünket. Hirtelen támadt érzéseket táplálsz Klaus iránt. Tudod, nem is értem, hogy mit esznek rajta a nők. -mondta cinikusan Roger. Ebből Caroline-nak egyből leesett, hogy nem békével jött, és ráadásul ő jóval idősebb, mint a lány, ezáltal erősebb is.
-Mit akarsz tőlem? -értetlenkedett továbbra is Caroline.
-Nem hagyhatom, hogy egy olyan kis ostoba liba, mint te, meghiúsítsa életem célját! -Caroline ebből már tudta, hogy a férfi meg akarja őt ölni, így hát megpróbált elfutni, de ez nem sikerült neki, mert a férfi eléugrott és elkapta a nyakát. Felemelte, majd egy villanyoszlophoz szorította. A lány alig kapott levegőt. A férfi betört a kezével Caroline mellkasába, ki akarta tépni a szívét, azonban amint megtehette volna, hirtelen fuldokolni kezdett majd holtan elterült. Klaus még idejében érkezett. Elkapta a fuldokló lányt, és jó szorosan magához ölelte.
-Jól vagy, kedvesem? -aggódott a férfi. A lány csak a férfi karkai között nyugodott meg.
-Klaus? -a lány jó szorosan a férfiba kapaszkodott, és visszaölelte. A férfi karjai között újra biztonságban érezte magát, mintha sosem bánthatná senki.
-Köszönöm. -hálálkodott a lány, és megsimogatta a férfi arcát.
-Majdnem meghaltál. Miattam. Én.....nagyon sajnálom. -mondta Klaus, miközben arra gondolt, hogy gyakorlatilag pár másodpercen múlt, hogy elveszítse Caroline-t. -Mit keresett itt ez a féreg? -mondta dühösen Klaus. Egyből eszébe jutott, hogy Roger volt az, aki jópár éve megpróbálta megölni.
-Fogalmam sincs. -Caroline kénytelen volt hazudni. Így is tudta, hogy vékony jégen táncol most, hogy Klaus meglátta őt Rogerrel. Egyszerűen csak megpróbált úgy tenni, mintha nem ismerné. De most valahogy csak arra tudott gondolni, hogy Klaus utánajött, és megmentette. -Ez most akkor azt jelenti, hogy megbocsájtasz? -kérdezte a lány.
-Megbántottál, de rád sosem tudnék haragudni, Caroline. -mondta őszintén Klaus, amitől a lány teljesen elolvadt. Legszívesebben azonnal a nyakába ugrott volna, de nem akarta ilyen könnyen adni magát. -Ez az óra, amit adtál....ez az enyém volt. Elijah adta nekem, és nagyon sokat jelentett, hogy megtaláltad. Köszönöm. -rémosolygott Caroline-ra. -Azt hiszem, hogy már túl késő van, hogy hazamenj. Van itt egy kis panzió, ha gondolod elvihetlek. -már tényleg nagyon későre járt az idő, így hát Caroline beleegyezett. Mikor odaértek, Klaus felkísérte a lányt a szobájába, majd mikor meggyőződött róla, hogy Caroline biztonságban van, el akarta hagyni a szobát.
-Várj! Nem akarom, hogy elmenj! -mondta Caroline, és még ő maga is meglepődött a kijelentésén, de azt akarta, hogy Klaus vigyázzon rá. A férfi megfordult, és látta, hogy Caroline komolyan gondolja, így hát becsukta az ajtót, és odasétállt az ágy melletti fotelhoz, és leült.
-Nem hagylak itt. -mondta szeretetteljes hangon Klaus, és megsimogatta a lány arcát.
-Itt leszel, mikor felkelek? -mondta már nagyon álmos hangon Caroline.
-Ígérem. -amint ezt a szót kimondta, Caroline már el is aludt. A férfi hosszú ideig nézte még a lányt, majd őt is elnyomta az álom.