-Caroline, ugye nem hitted el, amit mondtak neked? Csak ellenem akarnak uszítani. -mentegette magát Tyler.
-Nem tudom Tyler. Miért akarnának ellened uszítani? -értetlenkedett Car.
-Klaus az ős ellenségem, Bonnie-t pedig biztosan megigézte.
-Boszorkányokat is meg lehet igézni? -érdeklődött Caroline.
-Ömm...Persze. -válaszolt elég gyanúsan Tyler.
-Segítenünk kéne Bonnie-n, Tyler. Amíg Klaus igézete alatt áll bármit megtehet vele.
-Nézd kicsim, amióta újra élsz még egy perc nyugtod se volt. Most ideje hazamenned és kipihenned magad. Tölts egy kis időt az anyukáddal, hiszen hiába kapott vissza, alig vagy vele. A Bonnie-s dolgot majd én elintézem.
-Rendben. Igazad van. Meglátogatom anyut a rendőrségen, hazaviszem és csapunk egy csajos estét, mint régen. Köszönöm szerelmem. Bízom benned. -adott egy csókot barátjának.
-Szia anyu. -szólt bele a telefonba Caroline.
-Szervusz, kincsem. Mi újság? -köszönt Liz.
-Arra gondoltam, hogy ma eléd megyek kocsival, csakhogy az már nem állt a garázsban. Szervízben van?
-Nem, kicsim. Az unokahúgodnak, Sarahnak adtam, mert ő most tanul vezetni és nincs pénzük autóra. Nagyon sajnálom kincsem, hogy megszabadultam dőle, de én sosem lettem volna képes beleülni.
-Semmi baj anyu, megértem. Akkor majd itthon várlak, és csinálok valami fincsi vacsit. Puszi.
-Rendben, puszi kincsem. -azzal letette a telefont.
-Szóval ennyire lemondott a lánya életéről, hogy még a kocsiját is elajándékozta? -mondta Klaus, Liz irodájának ajtajában állva.
-Te meg mit keresel itt Klaus? És szerinted melyik kétségbeesett anyuka nem tette volna ezt, akinek lányának a testét egy ősi hibrid bújtatja napokig?
-Nézze Liz, tudom, hogy most haragszik, de higyjen nekem. Mindent azért tettem, mert annyira szeretem a lányát, hogy képtelen voltam belenyugodni az elvesztésébe.
-Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. Sosem hallottam egy szóval se a lányomtól, hogy találkoztatokvolna, nemhogy még egymásba szerettetek.
-Pedig így történt.
-Ez nevetséges. Hiszen ő végig Tyler barátnője volt. Sosem emlegette, hogy gondok vannak köztük.
-Nem akarom kétségbe vonni a lCaroline-nall való kapcsolatát, de az ön lánya elég sok mindent nem mondott el magának.
-Mit akar tőlem? -elégelte meg Liz a fejmosást.
-Azt akarom, hogy ma este magukkal vacsorázhassak. Vigyen magagával.
-Ezt ugye nem gondoja komolyan? Vigyem oda hozzá a férfit, aki miatt meghalt. Klaus, maga teljesen örült.
-Nem tehet mást, és ezt maga is tudja, Liz. Hazafele menet pedig elmondom a teljes igazságot.
-Miféle igazságot?
-A nyári napforduló óta történteket.
-És ha nem hiszem el?
-Nézze Liz. Én tudom, hogy maga az elejétől nem kedveli Tylert. Mindig látott benne valami rosszat. És mikor hazahozta Caroline-t, akkor is látta, hogy hazudik. Maga rendőr Liz. Távolról kiszagolja a hazugságot.
Liz is belátta, hogy valami nincs rendben Tylerrel és a napforduló óta történtekkel, így hát belement, és hazavitte Klaust. Fogalma se volt, hogy Caroline hogyan fog reagálni, de tudni akarta az igazságot. Hazafele menet Klaus tényleg mindent elmondott, Liz pedig nagyon meglepődött, hogy a lánya milyen tervben vett részt a tudta nélkül, és hogy Caroline a saját döntése miatt halt meg. Egész más szemmel tekintett Klausra, mármár sajnálta.
-Nos Liz, hisz nekem és segít meggyőzni Caroline-t?
-Hiszek, de nem biztos, hogy tudok segíteni. Ha már Bonnie se tudta a lányomat meggyőzni, nagyon erősen Tyler befolyása alá került. De megpróbálom. És Klaus...köszönöm, hogy nem adta fel a reményt, és segített a lányomnak.
-Mindennél jobban szeretem őt, Liz.
-Látom. -mosolygott a nő. -Induljunk. Várjon még egy picit az ajtóban. Be kell neki adagolnom ezt az egészet és nem lesz könnyű. Jobb ha egyedül beszélek vele.
-Talán igaza van. Nem akarom, hogy vázák röpködjenek. -nevetett a férfi.
Amint Liz belépett az ajtón, azonnal megérezte az isteni illatot.
-Hm, kicsim, mi ez a finom illat? -ölelte meg lányát.
-Rakott csirkemell, a kedvenced. -mosolygott a lány. Percek múlva kész.
-Nézd, van itt valami, amiről beszélnünk kéne. Teljesen biztos vagy benne, hogy Tyler nem hazudik neked az elvesztett emlékeiddel kapcsolatban?
-Persze anyu. Ezt most miért kérdezed?
-Beszéltem Klaussal, és....
-Mivan? Már téged is megigézett? Nézz a szemembe! -Caroline megvizsgálta anyja szemét, és nem látta a megigézés jelét. -Ha nem igézett meg, akkor hogy hihetsz neki, anya? -lepődött meg Caroline.
-Mert szeret téged. És ezt még a kutya is észreveszi.
-Hát akkor minden kutya vak..és te is az vagy.
-Adj neki egy esélyt, hogy megmutathassa.
-Ki van zárva.
-Azt hiszem késő. -nyitott be az ajtón Klaus.
-Te meg mit keresel itt? -ijedt meg a lány.
-Liz már mindent elmondott előttem. Adj egy esélyt és hallgasd meg az én verziómat is. Mi ebben a nehéz?
-Nem akarom elárulni Tylert.
-Kicsim, ha tudnád, hogy ő hányszor árult el téged. -szólt közbe Liz.
-Rendben. -adta be végül a derekát a lány. -Megterítek.
-Hagyd, majd én megteszem, addig beszélgessetek itt a kanapén.
Klaus azonnal ledobta magát a kanapéra, Caroline csak lassan ült le, és a lehető legtávolabb a férfitől.
-Félsz tőlem? -kérdezte Klaus.
-Nem kéne?
-Akkor nem féltél, mikor felvittelek a szabadságszobor tetejére, és hozzámbújtál.
-A szabadságszobor tetejére? Ugyan, ne röhögtesd ki magad.
-És arra a csodaszép kék Dior koktélruhára se emlékszel, amiben vacsorázni vittelek?
-Egyáltalán nem.
-Akkor talán nézd meg a szekrényedet.
-Legyen. -azzal Caroline felment, és leesett az álla, mikor meglátta a ruhát.
-Biztosan felsurrantál és betetted a szekrényembe, míg várakoztál, hogy begyere.
-Ugyan már. Egyre nevetségesebb ürügyeid támadnak, kedvesem. -nevetett a férfi.
-A vacsora tálalva. -szakította félbe a vitát Liz.
-Remek időzőzítés. -hagyta ott őket a lány.
-Ahogy hallottam elég rosszul alakul, nemde? -kérdezte Liz.
-Hajthatatlan. Ilyen makacs emberrel sosem találkoztam még. De nem adom fel.
-Hm kicsim, istenit főztél. -dícsérte lánya főztjét Liz.
-Tényleg nagyon finom, kedvesem. 1000 évem alatt ez az egyik legfinomabb étel, amit ettem. Azért az sem volt semmi, amit annak az étteremnek a tetején ettünk, ugye Caroline?
-Nem tudom miről beszélsz.
-Komolyan nem emlékszel? Nem emlékszel a feldíszített teraszra, a rózsára, a szerepjátékunkra, a táncunkra és a csókunkra sem?
-Elég! Végeztem. -azzal Caroline lecsapta a szalvétát az asztalra és felrohant a szobájába.
-Jobb, ha most békénhagyod. -tanácsolta Liz.
-Ha most békénhagyom, sosem lesz többé lehetőségem. -Klaus felállt és Caroline után ment. Caroline ajtaja zárva volt.
-Kedvesem....ne haragudj, ha megbántottalak. Csak az igazságot mondtam. Kérlek engedj be, utálok az ajtóval beszélgetni. -nevetett a férfi, ugyanakkor keserűség is volt a hangjába. -Addig nem mozdulok a szobád elől, míg ajtót nem nyitsz. Caroline minden egyes szót hallott, de össze volt zavarodva. Csak abban reménykedett, hogy előjön valami kis emlékfoszlány, és megtudja végre, hogy kiben bízhat. Klaus már egy órája Caroline ajtaja előtt állt és kérlelte, hogy engedje be, mikor a lány végre beadta a derekát.
-Mit akarsz még mondani? -kérdezte a lány eggyel kedvesebb hangon.
-Nem bírom ezt. Soha életemben nem könyörögtem senkinek. Főleg ennyit nem. Nagyon sokat jelentesz nekem. Miért nem hiszed el végre, amit mindenki állít? Itt van anyukád, Bonnie meg én, és te még mindig annak a talpnyaló pöcsnek a pártján állsz.
-Bonnie-t ne keverd ide, hiszen őt megigézted!
-Megigéztem? Egy boszorkányt? Ezt is Tyler mondta? Na tudod mit? Gyere velem.
-Hova?
-Hozzám. Bebizonyítom, hogy Tyler hazudik.
-Megvesztél? Menjek el a Mikaelson házba egy majdnem vadidegennel?
-Mikaelson? Várj, honnan emlékszel a vezetéknevemre?
-Én....nem tudom..Csak úgy jött.
-Kezdesz emlékezni!
-Azért mert eszembe jutott a vezetékneved, ajjha!
-Rendben, nézz a szemembe.
-Minek?
-Csak nézz! Ígérem, hogy nem foglak bántani. Csak gyere velem.
Caroline tekintete elveszett Klaus kék szemeiben, ha nem is emlékezett semmire a férfivel kapcsolatban, az érzés ismerős volt, ahogy a kék szempárba néz. Belement. Klaus megbeszélte Lizzel a dolgot, és fél órán belül már a Mikaelson ház előtt parkolt a kocsi.
-Hű, mekkora házad van.
-A tiéd is lehetne. -mosolygott Klaus.
Mielőtt beértek volna a házba, elkezdett zuhogni az eső. Gyorsan beértek a házba és Klaus azonnal a könyvtárba vitte a lányt. 5 perc keresés után meg is találta a könyvet, amit keresett.
-Tessék.
''A boszorkányok a világ egyik legerősebb teremtményei, mivel a szellemek segítik őket. Nagy erejük miatt nehéz legyőzni őket. Nagyrészt az összes természetfeletti hatásra immunisak pl. igézés, vérfarkasharapás stb.''
-Mostmár hiszel nekem, vagy kitalálod, hogy talán én írtam a könyvet?
-Elhiszem. Tyler hazudott egy dologról. De képtelen vagyok elhinni, hogy mindenről.
-Tudom, hogy nehéz neked. Folyton elbizonytalanodsz. Megpróbálok segíteni. Mesélhetek neked arról, mikor egymásba szerettünk?
-Nem tudom, hogy jó ötlet-e, de rendben. Adok egy esélyt.
Klaus elmesélte az egész történetüket Caroline-nak, néha még meg is nevettette a lányt, akin látszott, hogy élvezi a férfi társaságát. Több óráig csak üldögéltek, és beszélgettek.
-A boszorkány, aki felélesztett azt mondta, hogy ahhoz, hogy visszanyerd az emlékezeted, valami intenzív dolognak kell érnie.
-Hogy érted?
-Megengeded, hogy megcsókoljalak? -Caroline nagyon meglepődött és elpirult.
-Klaus én.....-a férfi a lány szájára tapasztotta az ujját.
-Rendben, akkor várok míg te kérsz rá. -Caroline-nak tetszett, hogy a férfi nem erőszakos.
-Honnan vagy ilyen biztos, hogy kérni foglak.
-Egyszer engedted, hogy megcsókoljalak, mikor minden szeretted és barátod utált, és magadról is ugyanezt hitted, most pedig minden mellettünk szól. Mire várnál? -Caroline erre csak mosolyogni tudott.
